most mondjátok, hogy nem überkreatív a cím ʘ‿ʘ
XD
pdu: avagy a péntek délután:
szal... (észrevettétek mennyire sokszor mondom azt hogy "szal"?)
szal suli után megvártam csengét, hogy majd akkor tallunk emivel, de erről utóbbi még nem tudott (‐^▽^‐) amíg vártam voltunk a burgerbe (jó sokan from osztály) majd a játszótér mellé ültünk le "mozizzni"(értsd: nézni ahogy a fiúk szerencsétlenkednek a görkorival), majd rácsörögtem a nejem-uramra, aki épp órán volt, de kellemesen elbezsélgettünk, hoyg tőle ok, és akkor majd tali a v.o. teaházban a szokásos gallériánkon(*⌒▽⌒*)
csengét összeszedtem, majd elindultunk, közben pletyóztunk meg kibezséltünk mindent éps mindenkit, akik eszünkbe jutott... ezt folytattuk a teaházban is, míg emikére vártunk(^o^) majd befutott, éás mi rendeltünk egy kanna teát (fincsi ízesített zöldet) de a bibi az volt, hogy a szabályzat szerint csak két cészét hozhat... sebaj! kértünk mellé mézet is, amit rögtön beleöntöttük a teába, majd a kis porcelán tartóból ivott a szőkébbik résztvevő. na most jöttek a pletykák a régi osztáklytársakról, közös ismerősökről, maj dmindenki bezsmolt mindenről, álmodoztunk... szal csupa jó dolog( ゚ヮ゚) egész nosztalgikus volt, így hárman... majd alleeben egy gyors körülnézést, és végül az érzelmes búcsú (;o;)/~~~
next the hétvége:
semmi... tényleg semmi...
monday: suli... semmi extra...
suli elött: futok a villamos után, késésben vagyok, elszakad a táskám pántja, szétmegy a cipzár.. no comment....
suli után: a magyar verseny, amire moly kötelezett(#゚Д゚)... az írásbeli totálkár, majd a szóbeli! mondtam én... 31diket húztam (tehát majdnem utolsóként mentem be)...ヽ(o`皿′o)ノ OTT ÜÓLTEM ABBA A ROHADT AULÁBAN ESTIG!!!! azt hittm megőrülök....szerencsére nem egyedül szívtam, szilvikém, zoffom és betti is ottmaradt, és nagyon jót lelkiztünk, meg kibezséltünk dolgokat, stb.
majd mikor végre szóbeliztem (ami megjegyzem 3[!] percig tartott >×<) go haza, majd vese... uyganis ezt vettük bioszon b@lf@sszal (bocsánat a kifezejésért, de ez egy osztálypoén, aki ott volt az osztálykiránduláson, az érti, szal ez nem valami lenéző káromkodás), és én pölö 5 perc után elvesztettem a fonalat... ( ̄ー ̄) nembaaj, apukám elmagyarázta, mutatott cétéket meg anatómiai bookot, szal most minden tiszta(^-^)
ma: suli, szintén semmi említésre való...
szilvikémnek kéne szülinapi ajándék, de ötletem nuku... majd valamit kitalálok, okos vayg te Chii!
am beindulni látszik a suliújság, ismertebb nevén AULA, szal megyek és firkantok (természetesen szépen kidolgozott) borítóterveket, az interjúk fele megvan, a másik felét is megcisnájuk, ugye doo? (meg zof és a többiek^^)
mára ennyi, puszipá kandírozott eperdarabkáim (by:miyu)
お(^o^)や(^O^)す(^。^)みぃ(^-^)ノ゙
A sípcsont az a szerv, ami segít a sötétben megtalálni a bútorokat.